Megjelent a Magyar Minőség 2024. márciusi száma.
Megjelent a Magyar Minőség 2024. márciusi száma.
Kiemelt cikkeink a Magyar Minőség 2024. márciusi szám tartalmából:
A tudományos teljesítmény mérésének anomáliái – Sárközy Helga és Dr. habil Juhász Tímea
A kutatás célja az volt, hogy értékelhető módon járuljon hozzá a tudomány fejlődéséhez. Kutatók millió dolgoznak nap mint nap azon, hogy az erősödő nemzetközi versenyben képesek legyenek megtalálni azt az új ismeretet, mely valós hozzáadott értéket képvisel a tudomány számára. A kutatásokba fektetett erőfeszítéseknek és az emberi tehetségnek köszönhetően megszületett eredmények nem szolgálhatják öncélúan a kutató érdekeit, nyilvánosságra kell hozni őket, majd azután az általuk kiváltott társadalmi hatás és a szakmai visszajelzések mutatják meg a valódi értéküket. A tudomány mérésének és bölcs értékelésének problémaköre egyidős a tudomány születésével.
A médiahasználati szokások megváltozása radikálisan átértékelte az online média jelentőségét, ami a hagyományostól eltérő, új lap-kiadói gyakorlat az „Open Access” térhódítását eredményezte. Így újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük a tudományértékelés konzervatív híveinek, hiszen olyan korszak köszöntött be, ahol az internetes felületek idézéseinek számlálásához és az online folyóiratokban publikált közlemények értékeléséhez új mutatószámok kidolgozására és merőben új módszertanra van szükség. Időszerű a mérések felülvizsgálata és finomítása. Az online folyóiratok között nem kívánt szereplők ún. „predátor” folyóiratok és kiadók jelentek meg. Az írás röviden bemutatja, hogy milyen gyengeségek tették lehetővé, hogy a nem mindig igazságos gyakorlatok elterjedjenek, és ezek milyen hatással lehetnek egy kutató munkásságának megítélésében.
A sokszínű minőségről – Sződi Sándor
Sokadik alkalommal vett részt a szerző minőségügyi konferencián. Az egyik szünetben odament hozzá egy résztvevő és örömmel újságolta: olyat hallott, amiért érdemes volt figyelni az előadásra. Kíváncsivá tett,- rá is kérdeztem. Neki, aki hosszú évek óta részt-vevője az efféle rendezvényeknek: mi volt az újdonság? Az előadó elmondta: az a jó, ha a vevő jön vissza és nem a termék,- mondta.
Kissé meglepődött! Ez lehet újdonság 2023-ban? Aztán rájött, hogy lehet. Egy újszülöttnek minden vicc: új. A minőség azonban nem vicc! Lehet, hogy ami többségünknek megszokott, az másoknak korántsem az. Ekkor határozta el, hogy az ISOFÓRUM 30. éves jubileumára készített e-könyvből csemegézik és kiválasztja a „Jók a legjobbak közül” sorozatban bemutatottak minőség felfogásából egy csokorra valót.
Az egyes véleményeket mindössze a kiemelés és a tagolás teszi megkülönböztethetővé. Az e-könyvben 137 ember véleménye szerepel, de azóta a lista tovább bővült. Azt gondolja a pályakezdők mellett, mások figyelmére is számíthat az összeállítás.
A SPC az Ipar/Quality 4.0 világában 2. rész – Tóth Csaba László és Reizinger Zoltán
Az első részt a Magyar Minőség 2023. decemberi számában olvashatták
Jelen írásukban a sorozat második részével ismertetjük meg az Olvasót.
Nyilvánosan elérhető a 2023. évi februári szám.