Megjelent a Magyar Minőség 2018. októberi száma

Kiemelt cikkeink a Magyar Minőség 2018. októberi szám tartalmából:

Ipar 4.0 – Mintagyár Program – Macher Zrt.

Macher Judit

Már nem is tudjuk pontosan, hogy mikor kezdődött az Ipar 4.0 kifejezéssel illetett „új ipari forradalom” korszaka, de ma már természetesnek vesszük, ha valaki ezt felveti egy beszélgetésben.

A dolog fontosságát a magyar kormányzat is felismerte, és elindított egy programot (GINOP-1.1.3-16) amelynek lényege, a magyar termelő kkv-k digitalizációs és automatizációs fejlesztése. Az alapgondolat az volt, hogy az önként jelentkező kkv-k „mintagyáraktól” tanul-hatnak, akik átadják eddig megszerzett tudásukat a „tanulóknak”.

Az egész folyamatról folyóiratunk mindig beszámolt, amikor a program egy-egy mérföldkőhöz érkezett. Az öt mintagyár egyike a Macher Zrt – persze nem véletlenül – ezért megkerestük őket, mondják el a tapasztalataikat.

A folyamatképesség vizsgálatban rejlő csapdák

Tóth Csaba László és Lakat Károly

A cikk megírására egy valós probléma sarkalta a szerzőket. Egy üzleti partnerük panaszkodott, hogy a vevője nem vett át egy tételt, mivel a cp érték nem felelt meg az általa előírt minimum 1,33 értéknek. Egy tömeggyártási termékről van szó, amiből véletlenszerűen kivesznek 50 darabot, egyedileg lemérik és a Minitab segítségével elvégzik a folyamatképesség vizsgálatot.

Ebben az esetben is ez történt, de volt egy furcsaság, hogy amíg a cp érték 1,33 alatt volt, addig a pp paraméter pedig felette volt. Ez a tény önmagában is elég furcsa, hiszen alapesetben azt tanuljuk, hogy a rövid távú képesség (a cp) mindig jobb, mint a hosszú távú (a pp). Akkor mi történhetett ebben az esetben? Ezt tudjuk meg a cikkből.

Pákh Miklós (1931-2018) – Megemlékezés

Hírlevelünkből és a honlapunkról, már bizonyára értesültek a szomorú hírről, Pákh Miklós, a magyar minőségügy egyik kiemelkedő alakja, immár a szférákon túlról tekint az itt maradottak tevékenységére.

A Magyar Minőség Társaság alapítója tagja volt, és 10 éven keresztül ügyvezető igazgatója. Munkájának fontosságát az a tény is kiemeli, hogy Társaságunk és folyóiratunk lassan 30 éves lesz, azaz az elvetett mag termékeny talajra hullt. Mint a Magyar Minőség szerkesztő-bizottságának tagja, sok igen értékes szakmai cikk „megszerzésében” volt kiemelkedő szerepe.

A Magyar Minőség Társaság a 2010-ben készült „Jók a legjobbak közül” interjú megismétlésével kíván emléket állítani az egyik alapítójának.

Tartalom.

Folyóirat.

Nyilvánosan lérhető a 2017. évi  augusztus-szeptemberi szám:

Magyar Minőség XXVI. évfolyam 2017 08-09, augusztus-szeptemberi szám

Leave a Reply