Megjelent a Magyar Minőség elektronikus folyóirat 2016. novemberi száma
Megjelent a Magyar Minőség elektronikus folyóirat 2016. novemberi száma.

A folyóiratunk első részében emlékezünk meg a Magyar Minőség alapító főszerkesztőjéről, Dr. Róth Andrásról, aki 25 éven át fáradhatatlanul vezette a szerkesztőség munkáját.
Az első kiemelt szakmai cikk “A lean projektek hatásai 2. része”, Kovács Zoltán és Rendesi István szerzőinktől.
Második kiemelt cikk “Selejtanalitika automatizálása szoftveres támogatással” Gotthard Zoltán, Heinold László, Szegedi Zsolt szerzőhármastól. Akik szerint a selejtadatok elemzésének célja nem lehet más, mint hogy a segítségükkel kisebb (és egyre kisebb) legyen a selejtünk. Tehát egy jó rendszer az ehhez szükséges információkat kell, hogy kinyerje az adatokból és továbbítsa – megfelelő, azaz könnyen érthető feldolgozottsággal – az érintettek felé. A szerzők megvizsgálták, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyek – potenciálisan – az adatokban rejtőzhetnek. A könnyű érthetőség érdekében (is) a nagyon egyszerűtől (és kevés információt tartalmazótól) kiindulva – az egyre összetettebb (és egyre több információt tartalmazó) irányban haladtak a vizsgálódásaik során. A cikkben bemutatott selejtanalitikai rendszer arra mutat rá, hogy már elérhető szoftverek segítségével hogyan lehet olyan információgyűjtő – jelen esetben selejt információgyűjtő – rendszert kialakítani, amely a létrehozása után már nagyfokú automatizáltsággal működik, és a felhasználók számára kellő időben nyújt elégséges mélységben feldolgozott információkat – amelyek így a szükséges beavatkozások, fejlesztési igények alapját képezhetik.
A harmadik kiemelt cikk “EFQM kiválóság modell felhasználási lehetősége a vezetés-kutatásban” Szabolcsi Sárától. A szerző szerint, a menedzsereknek egyaránt szükségük van az egyes feladataikra (pl.: motiváció, kommunikáció) vonatkozó elméletekre és módszerekre, illetve olyan átfogó ismeretekre és rendszerekre melyek az egyes problémákat képesek egy közös kontextusba illeszteni. A cikkben elemzésre kerülő EFQM Kiválóság Modell ez utóbbi menedzseri szükségletet elégíti ki. A Modell olyan menedzsment keretrendszert alkot, mely a szervezet valamennyi funkcióját, területét, részcélját egységbe foglalja. Ezen teljessége, továbbá a későbbiekben is bemutatásra kerülő hosszú távra tekintő, stratégiai, a fenntarthatóságot hangsúlyozó szemlélete, alkalmassá teszi a szervezetek átláthatóságának megteremtésére, és ezáltal a menedzseri munka segítésére. A módszer továbbá alkalmas lehet kutatási célokra, ennek vizsgálata képezi a cikk tárgyát.
Tartalom.
Folyóirat.
Nyilvánosan elérhető a 2015. évi októberi szám:
