Új szakmai könyv jelent meg az ISO 9001:2015-ről
Egyéni tagunk a fiával közösen új szakmai könyv kiadásával jelentkezett!
Dr. Gutassy Attila – Gutassy Nimród Ferenc: Minőségmenedzsment mindenkinek

A Minőségmenedzsment mindenkinek című könyvet valóban mindenkinek szánták a szerzők: minőségüggyel foglalkozó munkatársaknak, gyakorló szakembereknek, minőségügyi vezetőknek, minőségellenőröknek, a minőségmenedzsmenttel csak most ismerkedőknek, hallgatóknak, a téma iránt érdeklődőknek. Használható kézikönyv gyanánt, alkalmas ismeretszerzés és -felújítás céljára, de didaktikus szerkezeténél fogva tananyagnak is kiváló. Megírását a 2015 szeptemberében megjelent ISO 9001 motiválta, de a mű nem a szabvány ismertetője vagy értelmezője, ezért nem is annak szerkezetét követi, hanem önálló, kifejezetten a minőségügyre összpontosító munka. A mondanivalója természetesen összhangban van az új szabvánnyal, de a szerzők – ahol szükségesnek tartották – kiegészítő javaslatokkal éltek, sőt, indokolt esetben kritikai megjegyzéseket is tettek az ISO 9001:2015 egyes követelményeinek vonatkozásában.
Az új szabvány megjelenése óta ilyen jellegű átfogó mű nincs a könyvpiacon. Időszerűségét az adja, hogy az ISO 9001 jelenlegi változatára való átállást 2018 szeptemberéig kell végrehajtani. Ennek mielőbbi és zavarmentes elvégzéséhez is jelentős segítséget kíván nyújtani a könyv.
A tartalomból:
- A minőségmenedzsment alapelvei, szabványai, fogalommeghatározások
- Folyamatok, folyamatszabályozási ismeretek
- Kockázatalapú gondolkodásmód, kockázat, kockázatkezelés
- A szervezet és környezete, vezetése, erőforrásai
- A szervezet és menedzsmentrendszerének működése, felügyelete
- Beszerzés, a beszállítók, alvállalkozók kiválasztása, értékelése
- Kapcsolattartás a vevővel, vevői elégedettség
- A minőségmenedzsment-rendszer dokumentumai, dokumentálási ismeretek
- Folyamatos fejlesztés, tökéletesítés
- Auditálási ismeretek
- Tanúsítás, felügyelet, megújítás
Az új szakmai könyv megrendelhető, illetve megvehető a Raabe Kiadónál:
http://raabe.hu/termek/minosegmenedzsment-mindenkinek/
1116 Budapest, Temesvár utca 20. 1. emelet
Temesvár Irodaház
Tel: (+36 1) 486 17 71
Fax: (+36 1) 486 17 72
Nyitva tartás: H-P: 8.00 -16.00
