Képzési pályázati felhívás
Partnerünk a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület pályázatot hirdet képzésen való részvételre.
A közeljövőben meghirdetésre kerül a Nemzeti Kiválóság Díj, amelyre beadott pályázatok értékelését kizárólag EFQM által elfogadott, akkreditált szakértők, értékelők végezhetik majd. Ennek a szakértői körnek a képzésére kerül sor a következő hónapokban. Az idei évben egy 8-10 főből álló szakértői csoport kialakítása a célunk.
A képzésre jelentkezhet minden olyan személy, aki:
- magas szintű angol nyelvtudással rendelkezik (írásban és szóban egyaránt),
- életkorát tekintve 30-55 év között van,
- életkorát tekintve 30-55 év között van,
A képzési folyamat az alábbi fázisokból áll:
- Várhatóan július utolsó hetében indul egy 1 napos alapozó tréninggel, (részletek ITT)
- azt követően egy kb. 1 hónapos „utánkövetési időszak” következik (augusztus). Ebben a fázisban a résztvevőknek használniuk, alkalmazniuk kell a korábbi tréningen megtanultakat, melyről az időszak végén rövid beszámolót készítenek (részletek ITT)
- Az elfogadott beszámolók után a résztvevők, várhatóan szeptember első felében egy 3 napos értékelő képzésen fognak részt venni, melynek zárásaként vizsgát tesznek. Ennek sikeressége esetén válnak EFQM akkreditált értékelőkké (részletek ITT)
Az így kiképzett értékelő szakértők ezt követően fognak bekapcsolódni a Nemzeti Kiválóság Díj folyamatába és kezdik a konkrét értékelői szakértő munkát.
A fent leírt folyamatban szereplő mindkét tréning online formában zajlaik, kizárólag angol nyelven. Mindkét esetben az EFQM által delegált tréner fogja a tréningeket megtartani.
Ezért az angol nyelvtudás megfelelő szintje előfeltétele a sikeres részvételnek.
A képzés díja 2.100 Euró, melyet a díj projekt megvalósítása keretében külső forrásból biztosítunk, így az a résztvevőket nem terheli. A képzésben való részvétel díjának ellentételezéseként a szakértők vállalják, hogy a képzést sikeresen teljesítik, illetve a befejezését követően legalább 3 évig rendelkezésre állnak és 6 szervezeti értékelésben aktívan részt fognak venni.
A képzésen való részvételre lehetőség van rész, vagy teljes önfinanszírozás formájában is (100% vagy 50%). Ebben az esetben a résztvevőre a fenti kötelezettségek, elvárások már nem, vagy arányosan csökkentett mértékben vonatkoznak.
További információkért regisztráljon a július 9-én 10 és 14 órakor megrendezésre kerülő online tájékoztató rendezvényre.
