A Magyar Minőség 2017. januári száma megjelent.

Magyar Minőség 2017. januári száma címlap

Kiemelt cikkeink a Magyar Minőség 2017. januári száma tartalmából:

Alapító Főszerkesztőnk eltávoztával véget ért a Magyar Minőség egy negyedszázados korszaka. Nagyon szép és eredményes 25 év áll mögöttünk, amire méltán lehetünk büszkék. Nagyon sok hasznos kapcsolat alakult ki a különböző szakmai műhelyekkel, rendszeresen jelentkeztünk tematikus számokkal, amelyekben mindig aktuális témákról kérdeztük a legkiválóbb szakembereket. Felsorolni is nehéz lenne, milyen kérdéskörökkel foglalkoztunk az elmúlt időszakban.

Az új szerkesztőbizottság – reményeink szerint – a minőségügy széles területét fogja képviselni, de a minőségfogalom általánossá válása miatt, biztosan nagyon sok terület „képviselő” nélkül marad. Mivel mi vagyunk az Olvasóért, ezért most tisztelettel felkérem minden volt, jelenlegi és potenciális olvasónkat, segítse munkánkat azzal, hogy vegyen részt a szerkesztésben, azaz ossza meg velünk, mely témákat tart érdemesnek arra, hogy folyóiratunkban foglalkozzunk vele.

Tóth Csaba László
főszerkesztő

A hely, ahol a dolgok történnek – Kocsis Ernő

A szerző hisz abban, hogy az értékteremtés középpontjában az ember áll, és hogy az egyén elkötelezettségéből, motivációjából vezethető le egy közösség, egy vállalat sikere is. A hozzáértő és elkötelezett munkaerő biztosítása mellett nem jelent kisebb kihívást a piaci trendek és változó igények kezelése sem. A vevői elégedettséget és annak fenntartását folyamatos fejlesztésekkel, a gyártás magas szintű minőségével, a költséghatékonysággal, valamint a kiszolgálás gyorsaságával tudjuk elérni. A kihívásokra a válaszuk a shopfloor (jelentése: üzem) lett. Az elsődleges cél az önálló és gyors beavatkozás képességének megteremtése az üzemi folyamatokba az üzemi mutatószámok figyelemmel kísérése alapján. A módszer lényege megtanítani a résztvevőket a hatékony, célorientált, összefogott kommunikációra. Ráneveli a résztvevőket, hogy a probléma megfogalmazása még önmagában nem hordozza a megoldást, azaz: „ha hozod a problémát, akkor azonnal mondd a megoldást is”. Arról már lehet dönteni, problémáról viszont nem. A shopfloor rendszer bevezetése nem csodaszer, nem old meg mindent varázsütésre. Amiben viszont előremutató, az két dolog: egyrészt formalizálja az együttműködést, kereteket ad, amelyeken belül aztán szabadon lehet mozogni, felelős döntéseket hozni.

A láthatatlan gemba – Kaizen fejlesztési modell a szolgáltató szektorban – Lendvai-Lovasi Mónika és Fábián Ida

A szerzők egy telekommunikációs cég esetében alkalmazott folyamatfejlesztést mutattak be. Azt az egyszerű alapelvet követték, hogy meg akarták érteni a kaizen tevékenységekbe bekapcsolódók problémáit és igényeit. Ehhez igazítottak minden további programelemet. Így alakították ki a tréningeket és a workshopokat. Vagyis egyfajta húzó elv szerint működtek.

Kockázatmenedzsment a vállalati sikeresség érdekében – Dr. Horváth Zsolt

Annál sikeresebb egy vállalat, minél nagyobb mértékben tudja elérni céljait. Mi kell ahhoz, hogy a döntés pillanatában jól, vagy legalábbis jobban dönthessünk? Nehéz dolog, mert előre látni kellene a jövőt, vagyis azt, hogy a döntés nyomán kiválasztott úton haladva mi olyan körülmény jöhet közbe, ami hatással van az általunk választott úton haladva céljaink elérésére. Akkor tudnánk jó döntést hozni, hogyha a döntés-előkészítő mechanizmusba be tudnánk építeni valamilyen módszert, amivel a döntésünket követő eseményekre vagy cselekvésekre meg tudnánk mondani, hogy milyen bizonytalan bekövetkezésű tényezők léphetnek majd fel, és azok hogyan befolyásolhatják eredményeinket. És ezzel el is jutottunk a kockázatokhoz. a vállalati működési kockázatok folyamatalapú felmérése, elemzése és kezelési módjának meghatározására a szerző két lehetséges eszközt mutat be.

Tartalom.
Folyóirat.

Nyilvánosan elérhető a 2015. évi decemberi szám:

Magyar Minőség XXIV. évfolyam 12. szám 2015. december

Leave a Reply