Akik tesznek is a jövőnkért

A tavalyi nem túl optimista ENSZ előrejelzés úgy 12 évet adott arra, hogy az emberiség végre öntudatára ébredjen és tegyen valamit a jövő nemzedékekért. A „bürokraták” már évekkel ezelőtt kidolgozták mindazokat a szabályrendszereket, amik segíthetnek a jövő megőrzésében, legyen szó a környezet védelméről vagy az energiahatékonyságról. A Magyar Minőség is több írást közölt ebben a témában.

A Gutassy-család írói tevékenysége nem ismeretlen olvasóink előtt, hiszen a szerzőpáros 2017-ben elnyerte a Társaság Minőségügyi Szakirodalmi Díját. Apróbetűs megjegyzés, Dr. Gutassy Attilának ez már harmadik hasonló díja volt.

Ajánlom a jövőért aggódók figyelmébe a művet.

Tóth Csaba László a Magyar Minőség folyóirat főszerkesztő

Dr. Gutassy Attila, Gutassy Nimród Ferenc: Környezettudatosság és energiahatékonyság. Raabe Klett Kiadó, Budapest, 2019.

A kiadvány megrendelhető a kiadónál.

A szerzők ajánlása

Egyre inkább úgy tűnik, mindannyiunk fennmaradása múlik azon, hogy találunk-e, és milyen megoldásokat találunk a földi életlehetőségek drámai romlásának megakadályozására. Valószínű, hogy a természetben zajló változások rövidtávon megállíthatatlanok, káros hatásuk – az emberiség közös akaratával és összefogásával – azonban mérsékelhető.

Az ISO 14001 szabványt azért dolgozták ki, hogy minden szervezet a tevékenysége, folyamatai során a minimálisra csökkenthesse a környezetre gyakorolt negatív hatásokat, az adott szervezetre vonatkozó jogszabályokat és más környezetvédelemmel kapcsolatos előírásokat könnyebben teljesíthesse és ezen intézkedéseit folyamatosan fejlessze.

Az ISO 50001 szabvány célja, hogy rendszerezett megközelítésben lehetővé tegye a szervezetek számára az energiateljesítmény folyamatos fejlesztését, így az energiahatékonyságot, az energiabiztonságot, az energiafelhasználást és -fogyasztást, hogy csökkentse a szervezet energiafelhasználásának mértékét, ezáltal az energiaköltségeket.

Igen sok közös vonása van a két menedzsmentrendszernek. Tudomásunk szerint a környezeti és energetikai kérdéseket – pedig összefüggenek – együttesen, integrált menedzsmentrendszerként részletesen még egyik szakkönyv sem tárgyalta. Ha mindezt esetleg még az ISO 9001 szerinti minőségügyi rendszerbe is beolvasztjuk, olyan, a három szabvány alkotta, a szervezet működésébe beépülő – és a gyakorlatban leginkább előforduló – integrált menedzsmentrendszert kapunk, amelyben valamennyi említett szempont is érvényesül.

Annak reményében készítettük ezt a könyvet, hogy segítséget nyújtsunk mindazoknak, akik az említett menedzsmentrendszerek kidolgozásán, bevezetésén, működtetésén keresztül tenni akarnak és tenni fognak a Földünk, a környezetük megóvásáért, a (még) meglévő erőforrások, energiahordozók, ásványi kincsek megmentéséért, észszerűbb, takarékosabb és – ennek következtében – gazdaságosabb felhasználásáért.Az a szándék vezetett bennünket, hogy a legfrissebb szabványkövetelmények figyelembevételével segítséget nyújtsuk mind az érintett menedzsmentrendszereket kidolgozni, bevezetni, működtetni kívánóknak, mind pedig azoknak, akik tenni akarnak és tudnak is egyetlen, csodálatos és pótolhatatlan környezetünk védelméért, növény- és állatvilágának megóvásáért, a célszerű, takarékos és hatékony energiafelhasználásért, illetve az esztelen anyag- és energiapazarlás megállításáért vagy legalább fékezéséért.

Nem a mindenre elszánt, gyakran elvakult környezetvédők, a jövőnkről sötét képet festő, a Földünk ökológiájáról szünetmentesen kárálók szokásos – és többnyire eredménytelen – nyafogásának népszerűsítése volt a célunk. Nem akartunk beállni az utóbbi évtizedeknek a környezetért, a Földünk romba dőléséért, az energiahiányért, a világvégéért aggódók és kétszínű hivatásos sivalkodók sorába sem, akik – miközben az emberiség létének hamarosan bekövetkező pusztulását vizionálják – hazatérve a kényelmes lakásukba bekapcsolják az összes világítást (ezalatt leeresztik a redőnyt, hogy ne zavarjon a napsütés), feltekerik maximumra a fűtést (ha meleg van, lehet ablakot nyitni), nyitott nyílászáróknál csúcsra járatják a légkondicionálókat, folyatják a vizet, a szemétbe dobják a papírt, PET-palackot, üveget stb., meggyőződve arról, hogy nyilvános visongásukkal megtették az aznapi jócselekedetüket. Fennhangon hirdetik a megújuló energiaforrások kizárólagosságát, kárhoztatják a hagyományos erőművek létét, kétségbe vonják azok létjogosultságát, értelmét és szükségességét, miközben ők maguk a legnagyobb energiapazarlók. Fenntartás nélkül szemetelnek, eldobják a csikket, a sörösdobozt, a műanyag zacskót, kiszórják a hamut a gépkocsiból, nem takarítanak fel a kutyájuk után, majd pedig a leghangosabban méltatlankodnak, hogy milyen szemetes és mocskos a város.

Annak reményében készítettük ezt a könyvet, hogy segítséget nyújtsunk mindazoknak, akik az említett menedzsmentrendszerek kidolgozásán, bevezetésén, működtetésén keresztül tenni akarnak és tenni fognak a Földünk, a környezetük megóvásáért, a (még) meglévő erőforrások, energiahordozók, ásványi kincsek megmentéséért, észszerűbb, takarékosabb és – ennek következtében – gazdaságosabb felhasználásáért.

Egy-egy személy vagy szervezet keveset tehet az ügy érdekében, azonban sokan összefogva, közös akarattal (talán még) megmenthetjük a világot.

A fő fejezetek címe:

1. A fenntarthatatlanság, a fenntarthatatlan fejlődés

2. A fenntarthatóság, fenntartható fejlődés

3. Környezet, környezeti erőforrások

4. Energia, energetika

5. A környezetközpontú és az energetikai menedzsmentrendszer

6. A szervezet vezetése, a menedzsmentrendszer felelőse

7. Környezeti és energetikai politika

8. A szervezet és környezete

9. Kockázatalapú gondolkodás, kockázatmenedzsment

10. Környezeti és energetikai átvizsgálás

11. Célok, cselekvési tervek, mutatók

12. Felkészültség, képzés, tudatosság

13. A tevékenységek működtetése, a vészhelyzet kezelése

14. Dokumentálás

15. Beszerzés

16. Figyelemmel kísérés, mérés, értékelés

17. A nemmegfelelőségek kezelése, helyesbítése

18. Belső audit

19. Folyamatos fejlesztés, tökéletesítés

20. Vezetőségi átvizsgálás

Részlet a könyvből:

„A világ erőforrásai elegendők ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit,

de nem elegendők ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.”

(Mahatma Gandhi)

A fogyasztói társadalom kifejezés a 20. század második felében alakult ki és terjedt el. A fogyasztói társadalom a kapitalista gazdasági fejlődés egyik következménye. Olyan társadalom, amelyben az egyre növekvő számú árucikkek és szolgáltatások birtoklása és használata az elsődleges törekvés, ezt tekinti az egyéni boldogsághoz, társadalmi helyzetéhez és a nemzeti sikerességhez vezető legbiztosabb útnak. A fogyasztói társadalomban az egyén önazonossága elsősorban ahhoz kötődik, hogy mit és mennyit fogyaszt, szemben a termelő, munkaalapú társadalommal, amelyben ahhoz, hogy mit és mennyit termel. A tömegtermelés kialakulásával párhuzamosan a munkavállalói bérek is növekedésnek indultak. A létfenntartáshoz szükséges jövedelmi szint felett megjelenő vásárlóerő és a tartós fogyasztási javak növekvő kínálata lehetővé tették piac bővülését. A fogyasztás növekedése az életstílust, a fogyasztói szokásokat is átalakította, és elérhetővé tette mindazon javak tömeges fogyasztását, amelyek korábban még kifejezetten luxuscikknek számítottak.

A gondot az okozza, ha a használat üteme meghaladja a természet megújuló képességét, mivel az erőforrások jelentős része (vagy inkább többsége) emberi időléptékben mérve nem újul meg, így ezek helyettesítésével kapcsolatban is tenni kellene valamit. Kijelenthetjük, hogy a bőséges, pocsékoló fogyasztás jövedelemfüggő.

A természeti erőforrások korlátos volta az ökológia alapvető törvénye miatt megkérdőjelezhetetlen, emiatt a növekedés lehetősége a természetben korlátozott. Mégis, az emberiség azt pazarolja a legjobban, ami szűkösen áll rendelkezésére: a környezeti erőforrásokat. Ne feledjük, hogy a Földünk nyújtotta környezet az ember nélkül is tökéletesen működőképes!

Az embernek szüksége van élhető környezetre, viszont a környezetnek nincs szüksége az emberre.

„A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.” (Albert Einstein)

A külkereskedelem környezeti szempontból gyakran még Európában is protekcionista, ami többek között abban nyilvánul meg, hogy tiltják, illetve minőségi határértékekhez kötik bizonyos környezetszennyezést okozó nyersanyagok, termékek importját. Németország annak idején például csak olyan kőszén importját engedélyezte, amelynek kéntartalma 0,5% alatt volt.

Miután a német kőszénimport közel negyede Lengyelországból származott, ez a rendelkezés Lengyelország számára azt jelentette, hogy a legjobb minőségű kőszenét exportálta, és a maradék, a nagyobb kéntartalmú szén maradt hazai felhasználásra. A rövidlátó közgazda erre azt mondhatja, hogy ez a lengyelek problémája, oldják meg, ahogyan tudják. De miután a környezetszennyezés nem ismer országhatárokat, a kérdés ennél bonyolultabb.

A konkrét példával összefüggésben nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magasabb kéntartalmú tüzelőanyagok elégetésekor fellépő kéndioxid-emisszió megakadályozására a német ipar fel van készülve, rendelkezik a szükséges technikával, technológiákkal.

A lengyel ipar azonban nincs ebben a kedvező helyzetben, ezért a Lengyelországban elégetett szenek kéntartalma nagyrészt a légkörbe jut. Az a kénmennyiség, amit Németország távol tartott a 0,5%-nál nagyobb kéntartalmú szenek importjának megtiltásával, valószínűleg az atmoszférán keresztül savas esők formájában eljutott hozzá.

A kialakult gyakorlat – mivel attól várja a szennyezés elhárítását, akinek az nagyobb gondot okoz és a legtöbbe kerül – környezet-gazdaságtani szempontból nyilvánvaló abszurditás, látszatmegoldás.

Erre mondják pestiesen, hogy áttolták a lódögöt a szomszéd utcába.

Az egyik budapesti anekdota szerint ugyanis 1900 körül valamelyik fuvarosnak a lova kimúlt a VIII. kerületi Karpfenstein utcában (amelyet 1804-ben az ottani földek tulajdonosáról, Karpfenstein Ferencről neveztek el, később Pontykő utca lett, ma Karácsony Sándor utca). Mivel a ló biztosítva volt, a fuvaros számíthatott a kára megtérítésére. Ehhez azonban hatósági jegyzőkönyvre volt szüksége, ezért rendőrt hívott. A tényállást rögzítő szerv azonban többszöri nekifutás után sem tudta leírni az utcanevet, ezért azt javasolta, hogy – az ott bámészkodó járókelők segítségével – vonszolják már át a tetemet a keresztutcába, azaz a Magdolna utcába, amelynek már le tudja írni a nevét. Ez meg is történt, így a hivatalos jegyzőkönyv elkészítése elől az áthághatatlannak tűnő akadály elhárult.

A történet vagy legenda (végül is mindegy) a problémák látszatmegoldásának szemléletes példájaként vonult be a történelembe.

Innen az ismert mondás: „áttoltuk a lódögöt a szomszéd utcába”.

Szerzők:

Dr. Gutassy Attila 1975-ben szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki diplomát. Két évtizeden át az autóiparban dolgozott kutatómérnökként, tervezőmérnökként, illetve anyagvizsgáló laborvezetőként. Emellett a Volán Tröszt Oktatási Központjában éveken át főelőadó-tanárként oktatott. Ezen elfoglaltságai dacára, több szakmérnöki oklevelet is szerzett (BME, GATE), 1984-ben alkalmazott mechanikából doktorált. Orosz és német nyelven beszél.1991 óta dolgozik a TÜV Rheinland munkatársaként, és azóta foglalkozik minőségüggyel, menedzsmentrendszerekkel, üzemszervezéssel. Mint a cég nyugalmazott minőségügyi és tanúsítási igazgatója nagy gyakorlatra és tapasztalatra tett szert a minőségmenedzsment terén. Több szakkönyv szerzője, és a Magyar Minőség Társaság háromszoros szakirodalmi díjasa (2005, 2010, 2017)

Gutassy Nimród Ferenc édesapjától tanulta a „szakmát”, mivel már fiatal kora óta érdeklődik a minőségügy iránt. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem járműgépész, valamint az Óbudai Egyetem gépész szakos hallgatója, több minőségügyi szaktanfolyamot is elvégzett. Angolul és franciául beszél. Társszerzőként a Magyar Minőség Társaság szakirodalmi díjasa (2017).