Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

2016. április 6-án Budapesten, az ISO 9000 FÓRUM Egyesület közgyűlésén Dr. Simon Attilát két alkalommal is kitüntették. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója elsőként „A FÓRUM Kiváló Támogatója” oklevelet, majd az „Aki sokat tett a FÓRUM- ért” elismerést vehette át. A kollektívának szóló elismerést az egyénnek járó köszönet követte.
A sikert sikerre halmozó herendi cég és vezetője ismételten bebizonyította, hogy a minőséget szervezeten belül és kerítésen kívül is prioritásként kezeli, és sokat tesz annak támogatásáért.

Dr. Simon Attila a HERENDI PORCELÁNMANUFAKTÚRA ZRT. vezérigazgatója

 

Mindig öröm, amikor gazdasági vezetők minőség iránti elkötelezettségéről hallok. Amikor ez hosszú éveken át magas szinten állandósul, már többről van szó! Mit jelent számodra a minőség?
–    A Herendi Porcelánmanufaktúra sikerének egyik meghatározó eleme a Herendi minőség. Nálunk a minőség nem csak a termék minőségét jelenti, hisz az természetes, hogy csak első osztályú kiváló porcelán hagyhatja el a Manufaktúra kapuit, de jelenti a Herendi minőség számunkra folyamataink szabályozottságát, a Társaságon belüli rendet, rendezettséget, és tisztaságot, valamint a munkatársak közötti kapcsolat minőségét, az etikus viselkedést is. Herend több mint 190 éve kézműves hagyományok alapján készíti porcelán termékeit. Mindaz, amit mára elértünk, csak minőségi szemlélettel lehetséges. Meggyőződésünk, hogy minden minőségi állapotnál van egy magasabb, amelynek elérésére kell törekednünk, ezen dolgozunk nap-nap után a Manufaktúrában. Mi manufaktúra és nem gyár vagyunk, ahol kizárólag kézi technológiával készítjük porcelánjainkat. Porcelánjainkkal bejárjuk készítésük titokzatos útját a nyers masszától, a formázó kezeken, és a kemencék tüzén át, egészen a festőecset lehelet könnyű érintéséig, így teremtve értéket és kényeztetést. Valljuk: a szépség kortalan és örök!

–    Nagyon sok helyen találkozhatunk a Herendi Porcelánmanufaktúra nevével, számos gazdasági fórumon emlegetik példaként az elmúlt évek szép gazdasági sikereit, de emellett Herend kulturális, művészeti események állandó szereplője is. Melyek egy közel két évszázados Manufaktúra működésének ma is aktuális sarokpillérei?
–    Gyakran teszik fel a kérdést, mi a Herendi porcelán sikerének a titka? Mi pedig mindig hangsúlyozzuk, hogy a kérdésre nem lehet egyetlen szóval válaszolni, sok-sok tényező együttes hatása kellett, és kell ma is ahhoz, hogy a Herendi porcelán a kiváló minőség és elegancia szimbólumává váljon, amelyet birtokunkban tudni érték és kiváltság. Először is kellettek a világkiállítási sikerek, amelyek a XIX. században kezdődtek (így: az 1851-es Londoni Világkiállítás, majd Bécsi, Párizsi, Szentpétervári Világkiállítások), amelyek sora napjainkban is folytatódik, így például 2007-ben a szentpétervári Cárszkoje Celo-ban, vagy 2008. évben a Genfi Ariana Múzeumban, vagy amire talán a legbüszkébbek vagyunk, 2009. évben a moszkvai Kreml-ben. Ez utóbbi kiállításunk rangját és méltóságát mutatja, hogy soha egyetlen más magyar márkának még nem sikerült kiállítóként a Kreml falai közé bekerülnie. A következő, amellyel kitűnünk versenytársaink közül, az a rendkívül erős termékfejlesztési tevékenységünk, melyben kiemelt hangsúly fektetünk a stílusteremtő munkára, célunk, hogy ne mi kövessünk másokat, hanem mások kövessenek bennünket, próbáljuk az újabb generációknak újabb arcunkat megmutatni. Akik meglátogatnak bennünket Herenden, vagy betérnek boltjainkba, tapasztalhatják, hogy Herend minden generációnak, és bármilyen művészeti stílust kedvelő embernek tud művészi porcelánt kínálni. Porcelánjainkba bele van zárva az alapanyagok titkos receptúrája is. Tudjuk, hogy a porcelán a kaolin, a földpát, és a kvarc házasításából áll elő, de, minden manufaktúra féltve őrzött belső titka, hogy ezek milyen arányt képviselnek a porcelánban, így a Herendi Manufaktúráé is. Herend egyik fő erőssége az egyediség. A herendi mesterekben generációról-generációra felhalmozott szaktudás, a manufaktúrabeli alkotó légkör, a leleményesség és a meg nem alkuvás, mind-mind együtt adják azokat az alapokat, amelyekre építve porcelánjaink megszületnek. És a Herendi siker legmeghatározóbb eleme a Manufaktúra kiváló közösségében is keresendő, a kiváló szakemberek, kollégáim napi lelkiismeretes munkája, szakértelme elengedhetetlen a sikeres működéshez. Társaságunk mára a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrájává vált, ha a saját erőnkből megvalósult nyereséges működést, az exportpiacok számát (több mint 50 ország), vagy a munkavállalói létszámot nézzük (közel 750 fő!). A Herendi porcelán Magyarország arculatának egyik meghatározó eleme, Társaságunk hivatalosan is használhatja a Hungarikum jelzőt.

–    Miként értékeled a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. társadalmi szerepvállalását?

–    Van a Herendi Porcelánművészeti Múzeumunkban egy porcelán litofán képlap. Ezen egy virág látható, amelynek érett terméseit éppen felkapja a szél, és messze viszi. Jelképesen a Herendi Manufaktúra kulturális misszióját, társadalmi szerepvállalását is szemlélteti ez az alkotás, nevezetesen a porcelán tárgyaink hordozta értékeket vigyük idehaza és szerte a világban, majd termékeny talajba kerülve gyökereztessük meg ezeket az értékeket. Örömmel tesszük ezt több milliós metropoliszokban és kisvárosokban egyaránt. Ez a missziónkból is következik, amely így hangzik:
A Herendi Porcelánmanufaktúra kultúra- és értékteremtő közösség, amelynek feladata, hogy megőrizze és átörökítse évszázados értékeit, ahol a szépség, az egyediség, a magas minőség a mindennapok része. Ahol a közösség számára egyértelműen kijelölt út van: nevezetesen megőrizni a manufaktúrabeli értékeket és tisztességet, figyelni a tradíciókra. Mindig a kézműves porcelánkészítés módját választani, folyamatosan megújulni, stílusteremtésben mások előtt járva meglepni a világot, és működésével biztosítani a Társaság és alkotó közössége, munkavállalói megélhetését és fejlődését! Bátran állíthatom, hogy Herend több mint egy cégbíróságon bejegyzett gazdasági társaság, mert gazdasági-, szociális- és kulturális közösség egyben.
Mi herendiek feladatunknak tekintjük a hazai és európai értékek, ezen belül különösen a művészeti értékek ápolását, megőrzését, és jövő nemzedékek számára történő átörökítését. Napról-napra céljunk, hogy alternatívát mutassunk a gyorséttermek papírtálcás világával szemben, tevékenységünkkel hirdetjük a porcelán, mint anyag örök létét, a kulturált humánum tárgyi környezetének természetes részét, dacolunk korunk kultúraváltozásának silány tárgyaival szemben.
Társadalmi szerepvállalásunkat is saját magunk finanszírozzuk, ahogy gazdálkodásunkhoz sem, úgy kulturális missziónkhoz sem kapunk semmilyen külső pénzügyi segítséget, támogatást.
Bátran állíthatom, bármerre is járunk kiállításainkkal, mindenhol jó herendinek lenni. Jóleső érzés az a szeretet és odafigyelés, amelyet művészeti kiállításaink során kapunk a bennünket megtisztelő közönségtől, ez egyben erőt és kitartást ad mindennapi munkánk vitelében.

–    Az idén 190 éves Manufaktúra hazai és nemzetközi tevékenységéért számtalan érmet és oklevelet kapott. Melyekre vagy a legbüszkébb?

–    Minden elismerésre büszkék vagyunk! A Herendi Márka a kiváló minőség, az érték, a luxus, és az elegancia szimbóluma. Erre vigyázni kell! Nagyon nagy figyelmet fordítunk a Herendi márka építésére, ügyelni kell arra, nehogy elértéktelenedjen az elmúlt két évszázad alatt felépített márka. A Herendi Porcelánmanufaktúra 2001. év óta a Magyar Örökség része. A Herendi Közösség munkájának elismerését mutatja az is, hogy a New-York-i székhelyű Luxury Institute 2006. évi felmérése szerint Herend volt a legkedveltebb luxus porcelánmárka az USA piacán. A megkérdezett amerikaiak 29 világhírű porcelánmárkát rangsoroltak olyan szempontok szerint, mint a folyamatosan kiváló minőség, egyediség és exkluzivitás, ebben Herend a „Luxury Brand Status Index” (LBSI) szerinti besorolás alapján látványosan nyert olyan luxus márkák előtt, mint a Cartier, a Tiffany & Co. és a Rosenthal. Ugyancsak Herend tudatos nemzetközi márkaépítését igazolja, hogy 2011. évben a luxusipari vállalatokat tömörítő francia luxus szövetség, a Comité Colbert tagjai közé választotta Herendet. A közel száz luxusmárkát összefogó szervezet  tagjai közül Herend az egyetlen magyar cég. Magyarországon 2012. évben a MagyarBrands felmérés szerint Herend volt a legkiválóbb hazai márka. A 2013. év számunkra megtisztelő elismerése, hogy a Herendi porcelán Hungarikum lett!. Világosan látjuk, hogy nagy múltunk ellenére ma is kemény nemzetközi verseny résztvevői vagyunk, de a márkaépítés terén kapott, előbb említett elismeréseink igazolják: PR és márkaépítési tevékenységünkkel nem szalasztjuk el, hogy termékeinkre irányítsuk a hazai és külföldi luxus-fogyasztók figyelmet.

–    Sajátos tulajdonosi struktúrátok van!

–    A Herendi Porcelánmanufaktúra, mint zárt részvénytársaság, a magyarországi MRP mozgalom (Munkavállalói Résztulajdonosi Program) egyetlen megmaradt „zászlóshajója”. A Társaságnál a munkavállalók egyben tulajdonosok is, az MRP Szervezet és a munkavállalók a cég többségi tulajdonosai (részvények 75%-a), akiknek a jelen tulajdonosi struktúra érték, és amelyen változtatni nem kívánnak. A herendi munkavállalói tulajdonlás nemzetközileg is elismert. Ennek igazolása, hogy Herend az Oxfordban megrendezett VII. Nemzetközi MRP Konferencián kitüntető díjat kapott, mint a munkavállalói tulajdonlás területén legnagyobb eredményt elért vállalat. Meggyőződésem, hogy a Manufaktúra munkavállalói tulajdonlása meghatározó tényezője volt annak, hogy Társaságunk a világgazdasági válságot könnyedén túlélte.

–    Minden évben a Frankfurti Ambiente szakvásáron mutatják be újdonságaikat. Milyen tapasztalatokkal tértek haza? Lehet-e nap-nap után megújulni?

–    Nemcsak lehet, de kell is a folyamatos megújulás. Közel egy évig készülünk minden évben a Frankfurti Vásárra. Ahogy hazaérkezünk, azonnal megkezdjük a következő évre való felkészülést, bátran állíthatom, hogy a szakvásárra való felkészülésünk évről-évre termékfejlesztésünk motorját adja. Sok-sok kiváló kolléga együttes munkája adja a vásári sikereket, a felkészülés során minden héten külön termékfejlesztési csapat értékeli a fejlesztéseket. Termékfejlesztési célunk, hogy a vevői igényeket kielégíteni képes és Herendet folyamatosan a hazai, valamint nemzetközi érdeklődés középpontjában tartani képes stílusteremtő termékfejlesztés történjen. A Herendi Porcelánmanufaktúra 16.000 különböző fehér formával és 4.000 különböző mintával rendelkezik. Ha ezeket a számokat összeszorozzuk, egy hatalmas, 64 milliós (!) termékválasztékot kapunk. E hatalmas termékszám mellett, termékfejlesztésünkben napi egy új Herendi termék születik. Négy szempontot tartunk szem előtt a termékfejlesztés során, ezek: a gyárthatóság, az eladhatóság, a gazdaságosság és a művészi érték. Termékfejlesztési filozófiánk a Tradíció, Innováció, Progresszió gondolatiságban összegezhető, ennek a jegyében tudjuk a Manufaktúra évszázados értékeit a XXI. század világába átörökíteni, ezáltal termékeinket a jövő generációk számára is vonzóvá tenni.
Herend mindig élen járt, kereste, kutatta a kihívásokat, szinte a lehetetlent megkísértve, a porcellán mint anyag, határait feszegetve készítette el különleges, egyedi alkotásait.  Legyen az a legnagyobb átmérőjű dísztál (91 cm), a legmagasabb váza (209 cm), a legapróbb gyűszűcske (20 mm), a legtöbb darabból összeállított figurakompozíció (62 darab). Herenden tisztelik a hagyományokat, s mind a mai napig képesek meghaladni a porcelánkészítés technológiai határait. Legújabb bravúr darabunk egy monumentális díszkút, amely több mint 170 cm magas, több mázsa súlyú. Ezt a bravúrdarabot pár éve mutattuk be Frankfurtban, bátran állíthatom, senki nem tud ehhez hasonló szépségű kézi készítésű porcelánt előállítani, a herendi kollégák szakértelmét dicséri.
Alapelvünk, hogy a termékfejlesztésünkben mások kövessenek bennünket, s ne mi kövessünk másokat! Az egyedi vevői igények kielégítése mellett termékfejlesztési tevékenységünk fontos része a stílusteremtés. Erre szolgálnak a Manufaktúra által meghirdetett ösztöndíjak, néhány évenkénti szimpóziumok, ezek egyben jelzésértékű felhívások is a mai kor művészeti társadalma felé, hogy a közel két évszázados élvonalbeli Manufaktúra nyitott a porcelánba átfordítható új, innovatív gondolatok iránt, és szeretné bevonni napi művészeti fejlesztési tevékenységébe – belső iparművészei mellé – a Manufaktúrán kívüli szellemi kapacitásokat is. Meggyőződésünk, hogy Herend kapuinak időszakos megnyitása a porcelán-tervező iparművész szakma életben maradását segíti elő, ez egyben az egész hazai porcelán iparra nézve is pozitív hatással lesz. Örülök annak, hogy a Moholy ösztöndíjjal példaértékű együttműködésünk alakult ki, ahogy példaértékű Társaságunk és a Magyar Formatervezési Tanács, illetve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala közötti együttműködés is. Örülünk stratégiai partneri együttműködésünknek a Magyar Nemzeti Múzeummal, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel is.

–    Ahol annyi szépség születik, mint Herenden, ott a szakmai utánpótlásra is gondolni kell!

–    Valóban így van! A szakmai utánpótlást saját fenntartású szakiskolánk biztosítja, amely három szakmában (gipszmintakészítő, porcelánfestő, porcelánkészítő szakmákban), három évfolyamon adja át a porcelángyártási elméleti és gyakorlati szakismereteket. Ezt is mi tartjuk fenn! Örülünk annak, hogy már általános iskola után is lehet jelentkezni iskolánkba, ezzel hosszú távon az iskolai létszám növekedését várjuk. Példaértékűnek tartom a környékbeli általános iskolákkal kialakított szakmai kapcsolatainkat.

–    Sikeres évek után, melyek a HPM célkitűzései?

–    A Társaság hosszú távú stratégiájával összhangban, továbbra is három eszmei pillérre támaszkodva, azokat zsinórmértékül használva fogunk dolgozni az előttünk álló években, ezek: a sikeres gazdasági társaságként működés elve, a társadalmi felelősség elve, és a szolidaritás elve. Célunk, hogy a jövőben is nyereségesen működjünk, és értékesítési volumenünket, piaci részesedésünket megtartsuk, és lehetőleg tovább növeljük. Növeljük beruházásainkat, a Herendi porcelán minőségét tovább javítjuk, hiszen valljuk, hogy minden minőségi állapotnál van egy magasabb, amelynek elérésére kell törekednünk. Tovább folytatjuk kulturális-társadalmi szerepvállalásunkat is, számos Herendi művészeti kiállítással fognak találkozni az érdeklődők. A szolidaritás jegyében meggyőződésünk, hogy az erősnek, a nagyobbnak segítenie kell a gyengét, az elesettet. Ezt a Szent Mártoni gondolatot mi a Manufaktúrában a gazdasági egység – szociális egység gondolataként emlegetjük. A szolidaritásnak több szintje van: szolidárisnak kell lennünk a világ, az ország, ahol élünk és dolgozunk, továbbá a helyi közösség felé egyaránt. Valljuk, hogy minden egyes kollégáért felelősséggel tartozunk.
Hiszünk abban, hogy a Manufaktúra 1826-os alapítása óta felhalmozott szaktudás, a szakemberek szakmaszeretete és tisztelete, a manufakturális porcelánkészítés hagyományai, a kaolin, a földpát és a kvarc alapanyagban való házasítása, a porcelánfestékek titkos receptúrája, a kiváló minőségre és folyamatos megújulásra törekvés, az egyediség, valamint a Herendi márka hordozta szépség, elegancia, kényeztetés és luxus együtt adják azokat az értékeket, amelyet összekötik Herend múltját és jövőjét. Ezek azok az értékek, amelyek a Herendi Porcelánmanufaktúra XIX. századtól XXI. századig átívelő közel két évszázada alatt semmit sem változtak.
Nem kérdés, hogy Herend a stabilizáció és erőgyűjtés időszaka után mára a progresszió szakaszába lépett, köszönheti mindezt saját magának, a Manufaktúra közösségének!
–    Nagyon szépen köszönöm a válaszokat. Kalapunkat megemelve kívánunk a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. kollektívájának és vezérigazgatójának további munkasikereket!