Egy rövid sajtóhír:
2017. december 01 – én Budapesten a Művészetek Palotájában, a Vállalkozók Napja keretén belül adták át a 2017. Év Vállalkozója Díjakat. A Borsodi Műhely Kft. két ügyvezetője Horváthné Borsodi Mónika és Ifj. Borsodi László kapták az elismerést. A díjat, Ifj. Borsodi László ügyvezető, Demján Sándor VOSZ elnökétől, Magyarország Kormányának képviselőjétől, vette át.

A Borsodi Műhely Kft. honlapján olvasható Mónika és László egy-egy fontos megnyilatkozása:

“Tisztességes egyedi gyártás az alapelvünk, cél a növekedés és a kiegészítő szolgáltatások erősítése”
Horváthné Borsodi Mónika – ügyvezető igazgató

“Gépalkatrész a lehető legmagasabb színvonalon. Olyat csinálunk, amit mások nem tudnak, vagy nem szeretnek csinálni”
Ifj. Borsodi László – ügyvezető Igazgató

 

2017. év vállalkozója díj

2018 január 10-én Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és – szabályozásért felelős államtitkár a győri központú Borsodi Műhely Kft.-ben jelentette be, hogy középvállalati fejlesztési program indul 1,7 milliárd forintból.

A sajtótájékoztató után kérdeztem Horváthné Borsodi Mónika ügyvezető igazgatót miként értékeli, hogy cégüknél került sor az államtitkári bejelentésre.

– Nagy meglepetésként ért bennünket a kiválasztás ténye, de természetesen nagy örömmel álltunk a rendezvény házigazdája szerep betöltésére. Mint az a sajtótájékoztatón is elhangzott, cégünk életútja volt az ok amiért ránk gondoltak.

Édesapám, Borsodi László több mint három és fél évtizede azzal a céllal alapította győri műhelyét, hogy teremtsen magának egy ideális munkahelyet, ahol a rend, a tisztaság és a becsületes munka lesz az elsődleges.
A kezdeti évek kisipari lehetőségei után, mely főként textilipari alkatrészek beszállítását jelentette, cégünk, a textilipar 1992-es válsága után főként az egyedi gépalkatrészgyártásra fókuszált – leginkább az autóipar számára.
Akkoriban indult el az OPEL – gyár Szentgotthárdon. A telepítés után, a működés során fellépő alkatrészigényekkel, nem az eredeti gyártókat keresik meg, hanem helyben keresnek megoldást ezen alkatrészek legyártására. Ezzel az igénnyel találtak meg minket az ottani mérnökök és mi igyekeztünk ezeket az egyedi igényeket teljes körűen kielégíteni. A kapcsolat azóta is erős, 1999 óta pedig cégünk az úgynevezett kopó-törő alkatrészek kizárólagos beszállítója az OPEL szentgotthárdi gyárába.

A beszállítói szerződésünk feltételeként, 1999-ben hoztuk létre a Kisújszállási gyártóbázisunkat, melyet folyamatosan fejlesztve mára 60 fővel üzemeltetünk és 2008 óta működik itt forgácsoló tanulók gyakorlati képzését szolgáló oktatási központunk.
A növekvő megrendelések hatására 2002-ben elhagytuk a kertvárosi övezetet és a győri Ipari parkba helyeztük át székhelyünket.

2004-ben a szombathelyi EPCOS is az állandó megbízónk lett. A felkérésük az OPEL-hez hasonlatosan az egész gyár improduktív alkatrészekkel való ellátására vonatkozott. E megbízás feltételeként alapítottuk szombathelyi telephelyünket Borsodi Fémmegmunkáló Kft. néven.

Jelentős változásokat hozott 2008 is. Ekkor adtuk át a győri központ bővítését, mert öt év alatt kinőttük az első ütemet és ekkor indult a hőkezelő üzemünk is, mely egy teljesen új tevékenység lett cégünk életében. Időközben önálló üzletággá nőtte ki magát a hőkezelés, ma már nyolc kemencével működünk, ahol a saját termékeink aránya tíz százalék alatti, viszont az ország minden részéről és a szomszédos országokból is érkeznek a partnerek hőkezelésre váró termékei.

2013 óta működik K+F részlegünk, ahol gépész- és villamosmérnökök, valamint szerelő technikus kollégák terveznek és készítenek egyedi célgépeket, gyártósorokat és berendezéseket.
Testvéremmel mindketten pályakezdőként kerültünk a vállalathoz, több területen itt dolgoztunk folyamatosan és pár éves előkészítő munka után 2013 – ban átvettük a cégvezetést szüleinktől.

A generációváltást sikeresnek érezzük és ezt példázza az is, hogy a beruházások tovább folytatódnak. 2016-ban a győri központban található épületkomplexum bővítés és a vasi megyeszékhelyű zöldmezős gyártócsarnok beruházás összköltsége megközelíti az egymilliárd forintot.

ifj. Borsodi László ügyvezető igazgatót arra kértem emelje ki, hogy teljesítményükben milyen szerepe volt a vezetés és a munkatársak minőségügyi szemléletének, minőség iránti szeretetüknek.

– A hosszú évek alatt az alapítók törekvéseit követve a minőség szinonimájává is vált Borsodi családnév immáron második generáció óta védjegye annak a tevékenységnek, melynek köszönhetően elismert fémipari középvállalkozássá fejlődtünk. Olyan családi vállalkozássá, amely büszke a múltjára és kész dolgozni a jövőjéért, miközben a legmagasabb minőségben, a legoptimálisabb megoldást kínálva állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Szolgáltatásaink színvonalát világcégek, sikeres magyar vállalkozások megrendelései jelzik – a járműgyártási, az elektronika, az élelmiszer és az egészségügyi iparágak területeiről.

Cégünk az EFQM modell szerinti értékelés alapján Megyei és Regionális Minőségi Díjas, valamint elnyertük az európai minőségi díj “Elkötelezettség a kiválóságért” díját is.
A Nyugat – dunántúli Régió jelentős gazdasági elismeréseként kétszer vehettük már át a Kisalföldi Presztízs Díjat egyszer innovációs, egyszer pedig kamarai kategóriában.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés az Év Vállalkozójának választotta cégünket.

A Príma Díjat létrehozóihoz kapcsolódó Vállalkozók és Gyáriparosok Országos Szövetsége az Év vállalkozójának választotta korábban Borsodi Lászlót a cég alapítóját és nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy 2017. évben ezt a díjat a két jelenlegi ügyvezető is megkapta.

Horváthné Borsodi Mónika és Ifj. Borsodi László
A két ügyvezető (képünkön) Horváthné Borsodi Mónika és Ifj. Borsodi László elismeréséhez szívből gratulálunk! Teljesítményük előtt: LE A KALAPPAL!