Site icon Magyar Minőség Társaság

Képzési pályázati felhívás

Partnerünk a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület pályázatot hirdet képzésen való részvételre.

A közeljövőben meghirdetésre kerül a Nemzeti Kiválóság Díj, amelyre beadott pályázatok értékelését kizárólag EFQM által elfogadott, akkreditált szakértők, értékelők végezhetik majd. Ennek a szakértői körnek a képzésére kerül sor a következő hónapokban. Az idei évben egy 8-10 főből álló szakértői csoport kialakítása a célunk.

A képzésre jelentkezhet minden olyan személy, aki:

A képzési folyamat az alábbi fázisokból áll:

Az így kiképzett értékelő szakértők ezt követően fognak bekapcsolódni a Nemzeti Kiválóság Díj folyamatába és kezdik a konkrét értékelői szakértő munkát.

A fent leírt folyamatban szereplő mindkét tréning online formában zajlaik, kizárólag angol nyelven. Mindkét esetben az EFQM által delegált tréner fogja a tréningeket megtartani.

Ezért az angol nyelvtudás megfelelő szintje előfeltétele a sikeres részvételnek.

képzés díja 2.100 Euró, melyet a díj projekt megvalósítása keretében külső forrásból biztosítunk, így az a résztvevőket nem terheli. A képzésben való részvétel díjának ellentételezéseként a szakértők vállalják, hogy a képzést sikeresen teljesítik, illetve a befejezését követően legalább 3 évig rendelkezésre állnak és 6 szervezeti értékelésben aktívan részt fognak venni.

A képzésen való részvételre lehetőség van rész, vagy teljes önfinanszírozás formájában is (100% vagy 50%). Ebben az esetben a résztvevőre a fenti kötelezettségek, elvárások már nem, vagy arányosan csökkentett mértékben vonatkoznak.

További információkért regisztráljon a július 9-én 10 és 14 órakor megrendezésre kerülő online tájékoztató rendezvényre.

Exit mobile version