A Magyar Minőség szakirodalmi Díj 2016. A díjat az az alkotó (szerző, alkotószerkesztő, szakfordító, stb.) nyerheti el, aki az elmúlt 3 évben megjelent szakirodalmi művel (könyv, tanulmány, szakcikk nyomtatott, vagy elektronikus formátumban) jelentősen hozzájárult a hazai menedzsment rendszerek fejlesztéséhez. Így többek között, új ismeretekkel gazdagította a szakmát, széles körben felhasználható gyakorlati tapasztalatokról számolt be, újszerű megvilágításban adott közre minőséget érintő ismereteket. A pályázatot a mű alkotója, alkotói közössége, a mű megrendelője, kiadója nyújthatja be.

szakirodalmi_logo-16

Magyar Minőség szakirodalmi Díj 2016. évi pályázati felhívás.

Jelentkezési lap.

 

2016. évi díjazott: Dr. Husti István „A minőségmenedzsment összetevői” című könyve Szent István Egyetemi Kiadó Nonprofit Kft. kiadásában.

20161108_121619

A Díjat Lajos Mihály a Szent István Egyetemi Kiadó Nonprofit Kft. ügyvezetője és Dr. Husti István vette át.

a-minosegmenedzsment-osszetevoi

A könyv megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.

Címe: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

A díjat 1997-ben alapította a Magyar Minőség Társaság, eddig 19 díjat és 2 elismerő oklevelet adtunk át.

A Szakirodalmi Pályázat Díj korábbi Díjazottai:

Az Év Minőségirányítási Szakirodalmi Díja
1997.
Győri Pál a “67 kérdés az ISO 9000-es szabványsorozat alkalmazásáról” című szakkönyvért
1998.
Gyetvai Gábor az “ISO 9000 auditor szemmel” című szakkönyvért
1999.
dr. Bálint Julianna – Földesi Tamás – dr. Lendvai Marianna a “Minőség- tanuljuk és tanítsuk” című szakkönyvért
2000.
dr. Kemény Sándor – Dr. Deák András a “Kísérletek tervezése és értékelése” című szakkönyvért
2001.
Ph.D Koczor Zoltán a „Bevezetés a minőségügybe” című szakkönyvért
2002.
dr. Parányi György „Minőséget – Gazdaságosan” című szakkönyvért
2003.
Ph.D Koczor Zoltán a „Minőségirányítási rendszerek fejlesztése” című szakkönyvért
2004.
Dr. Kemény Sándor – Dr. Papp László – Dr. Deák András a „Statisztikai Minőség- (Megfelelőség-) Szabályozás” című szakkönyvért
2005.
dr. Gutassy Attila a „Minőségmenedzsment a felnőttoktatásban” című szakkönyvért
2007.
Díjazott: IFUA Horváth & Partners Kft. Folyamatmenedzsment a gyakorlatban című szakkönyvért

Elismerő oklevél: Dr. Czitán Gábor – Dr. Gutassy Attila – Ralf Wilde a Termékbiztonság az Európai Unióban című szakkönyvért
Elismerő oklevél: Dr. Balla Katalin a Minőségmenedzsment a szoftverfejlesztésben című szakkönyvért
2008.
Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület Dr. Ködmön István szerkesztő: Hétpecsétes történetek Információbiztonság az ISO 27001 tükrében című szakkönyvért

Qualimed Csoport a Gyakorlati útmutató a szervezeti kiválósághoz, Debrecen 2007 és Elméleti alapok a szervezeti kiválósághoz, Debrecen 2008 című szakkönyvekért

Verlag Dashöfer Szakkiadó Kft. a Minőségfejlesztés az oktatásban című szakkönyvért

2010.
Dr. Gutassy Attila a Ellenőrzés és minőségbiztosítás című szakkönyvért
Az Év Környezetirányítási Szakirodalmi Díja
1998.
Tóth Gergely Dr. Georg Winter „Zölden és nyereségesen” című könyvének magyar nyelvű
2000.
dr. Kósi Kálmán – dr. Varkó László a “Környezetgazdaságtan és menedzsment” című szakkönyvért
2001.
dr. Hunyár Mátyás – dr. Schmidt István – dr. Veszprémi Károly – dr. Vincze Gyuláné „A megújuló és környezetbarát energetika villamos gépei és szabályozásuk” című könyvért
2002.
Kovács Eszter – Máyer Zoltán – Zilahy Gyula „Zöld út az együttműködéshez” című könyvért
2003.
Dr. Kerényi Attila a “Környezettan – természet és társadalom – globális szempontból” című könyvért

 

Meghirdettük a 2017. évi pályázatainkat, részletek itt:  https://quality-mmt.hu/palyazatok-2017/